Hőlégballon
Na, hát az a helyzet, hogy a múlt héten megcsináltuk életem első hőlégballonos esküvői kreatív sorozatát. Történhetett mindez azért, mert a vőlegény komoly érdeklődéssel viszonyul e sport irányába és bár a mennyasszony a kosárban nem csak a szerelemtől szédül, a fotózás kedvéért ő is felemelkedett. A többesszám pedig a csapatmunka miatt többszörösen indokolt, hiszen egy ilyen képanyag igazi közös vállalkozás, amibe mindenki dob be valamit (haj, smink, ruha, egy több ezer köbméteres hőlégballon stb.). Természetesen ilyenkor nem csak a 30 fok és a füle mellett dübörgő gázégő miatt izzad az ember kamerával a kezében, hanem mert rajta múlik volt-e értelme a többi 10 embernek dolgoznia aznap. De még mielőtt önfeledt önsajnálatba fulladnának e sorok, meg kell jegyeznem, hogy tök jó csapat állt össze és jó hangulatban töltöttük a délutánt, ami önmagában mindig fél siker. (szerk.: Ennek látszólag ellent mond a következő bekezdés, de...csak látszólag...)
Az első bemelegítő helyszín egy patak fölötti kis híd volt, ahol nem hagyták sokáig magányosan az embert, ugyanis a pár héttel ezelőtti árvizes állapotok okán 72.513 szúnyog/fő köszöntött minket, gondoskodva arról, hogy a (nem tervezett) integetős képek megfelelő átéléssel történjenek. Természetesen a felkészült fotós visz magával szúnyogriasztót, nálam is volt 2 fajta, amelyekkel a fenti számot sikerült 20-al redukálni (kb. ennyit tudtam lecsapni a flakonokkal ily módon kifejtve a varázsszerek maximális effektivitását).
Az elszenvedett vérveszteség miatt hamar elengedtük az első helyszínt és belevágtunk abba amiért jöttünk, elkezdtük a reptéren felállítani a ballont. A koncepciót úgy találtam ki, hogy a kötetlen lifesytle jellegű fotózás a végén egy izgalmas nyári délutánt meséljen el ballonállítással, piknikkel, repüléssel és természetesen mindvégig őszinte érzelmekkel. A végeredményt alább láthatjátok.
Nagyon köszönöm a lehetőséget és sok boldogságot kívánok ezúton is Ildikónak és Zolinak! :)
Ifjú Pár: Csatári Ildikó és Szabó Zoltán
Fotó: Tarsoly Ádám
Asszisztens, másodfotós, werk: Ignéczi Gabriella
Asszisztens: Tarsoly-Virág Borbála
Smink: Szelestei Ágnes
Ballon: Beauty Fly Ballooning
Haj: Szabó Róbertné Melinda
Ruha: Horváth Genovéva (Szombathely)
Rendezvényszervező, virágkötő: Baráthné Gáspár Rita
Helyszín: Veres család
Visszaeső perfekcionista, problémamegoldásban örömöt lelő, néha ábrándozó
Dr. Tarsoly Ádám fényképész vagyok és üdvözöllek az oldalamon.
Miután a fotózás egy meglehetősen személyes műfaj, ezért fontosnak tartom, hogy néhány mondatban segítsek a rólam alkotott összkép kialakításához. Nem foglak azzal untatni, hogy hosszasan ecsetelem mennyire szenvedélyem a fotózás (pedig az), hogy már az óvodában is blende volt a jelem (nem, igazából falevél) és hogy hány osztálykiránduláson kergettek fényképezőgéppel a kezemben a GDPR korai hírnökei (az összesen).
Ellenben az talán érdekesebb, hogy több éves szakmai tapasztalattal rendelkezem és számos szakirányú képzésen vettem részt. Megoldásközpontúan és teljes összképben szeretek gondolkodni. Hiszek a specializációban, de széles az érdeklődési köröm.
Így ha az oldalon nem találtál olyan szolgáltatást amit keresel akkor is nyugodtan rákérdezhetsz, maximum ajánlom egy kollégámat. Ha többre vagy kíváncsi akkor megtalálsz a lenti social media felületeken, illetve kereshetsz bátran e-mailben, telefonon.